{barackos csiga}

barackos suti02

pár nappal ezelőtt a neten láttam ezt a receptet, egy kicsit kipofoztam, csakhogy jobban fogyjon! igazán jól sikerült! nem élte meg a másnapot!

akkor így

mielőtt elmegyünk barackért, érdemes összedobni a tésztát, mert úgyis kell állnia a hűtőben egy jó órát.

tészta

10 dkg jéghideg vaj
négy – öt evőkanál jéghideg víz
másfél bögre liszt
egy evőkanál cukor
fél teáskanál fahéj
fél teáskanál sütőpor
egy csipet só

minden kerüljön bele a vájlingba. szélsebesen állítsuk össze a tésztát, nem kell sokat bajlódni vele. itt pont az a lényeg, hogy minden hideg legyen, nem kell gyömöszölni. épp csak álljon össze egy szép cipóvá. mehet is a frissentartó fóliába, majd a hűtőbe.

barack

szerezzünk be négy érett őszibarackot, szerintem sárgából vagy nektarinból is működhet vagy akár vegyesen.
mossuk, kockázzuk a barackokat.

jöhetnek a belevalók

egy teáskanál fahéj
egy evőkanál liszt
három evőkanál cukor
fél teáskanál sütőpor

a kockázott barackot, a fent említett hozzávalókkal összekeverjük egy tálban.

tekerés, sütés

kell majd egy tojássárgájá.
a sütőt bemelegítjük 180 fokra.
a tésztát lisztezett deszkán megpróbáljuk téglalaposítani, azaz kinyújtjuk minden irányba kb. fél cm vékony legyen. megszórjuk a barackkal, a levét hagyjuk a tálban. összetekerjük, késsel három centinként felkarikázzuk. végezetül megkenjük a tojássárgájával és megszórjuk kristálycukorral. kivajazott tepsiben, meleg sütőben 40 perc alatt készül el!
.